Két verssor csatázik fejemben. Az egyik Szabó Lőrinctől való: "csak derűs órát veszek tudomásul", a másikat Petri írta: "Rettenthetetlen hülyék kora jő." Természetesen az első híve vagyok, már nagyon régen, de olykor nagy kacagással előugrik a második. Mostanában Stendhal írásaival igyekszem elhessegetni a figurát, s képzeletben a Comói-tó partján sétálgatok a grófnéval és Fabrizióval. Fabrizio itt készül fellépni a történelem színpadára (Waterloo). Hogyan tarthatnám vissza, ember??!!   

     "Felséges és elragadó panoráma: csak a világ leghíresebb látványa, a nápolyi öböl ilyen szép, de nem szebb. A grófné ujjongva látta viszont fiatalsága emlékeit, s összehasonlította őket mai élményeivel. - 'A Comói tavat - gondolta - nem veszik körül bekerített földek, mint a genfi tavat, a legújabb módon művelt földek, melyek csak a pénzt és a pénz hajszolását juttatják az ember eszébe. Itt mindenfelé dombokat látok, az egyik magasabb, a másik alacsonyabb, szeszélyesen elszórt facsoportok; emberi kéz nem rontotta még meg őket, s nem kényszerítette arra, hogy jövedelmezzenek. Ezek között a csodálatos alakú dombok között, a tó felé siető, furcsa ösvényeken megőrizhettem ábrándjaimat, melyekkel Tasso és Ariosto ajándékoztak meg. Itt minden nemes és gyengéd, minden a szerelmet idézi; nem, semmi nem emlékeztet a civilizáció csúfságaira! A domboldalakon megbúvó falvakat elrejtik a a nagy fák, s a facsúcsok közül kiemelkednek a szép vonalú, kedves templomtornyok. Ha a gesztenyefák és a vadcseresznyék sűrűjét néha megszakítja egy-egy ötven lépésnyi kicsi mező, a szem elégedetten nézi az erőteljes és boldogan sarjadó növényzetet, mely sehol másutt nem ilyen gazdag. Túl a dombokon és túl a csúcsokon - ezek a dombok szinte hívják a remetéket, s magunk is szívesen itt laknánk! - az ámuló szem megpillantja az Alpok örök hóval fedett ormait: zord szigorúságuk eszünkbe juttatja az élet bajait, s talán éppen ez kell ahhoz, hogy a jelen gyönyörűsége még nagyobb legyen. Képzeletünket megérinti a fák alá búvó kis falvak távoli harangjának szava, a víz fölött sikló hang meglágyul, édes melankólia és belenyugvás színezi, mintha csak azt mondaná: az élet rohan, ne légy hát olyan nehézkes, és ha jelentkezik a boldogság, siess és örülj!'"
                                               (Stendhal: A pármai kolostor, ford.: Illés Endre)

     Visszatérve a jelenbe, úgy érzem én is a végtelen, csekély értelmű tömegben elvegyülve masírozok, habár "rettenthetetlen", az nem vagyok.

     2020. április 13. van, húsvéthétfő. 

     A kínaiak a múlt héten közzétettek egy hivatalos dokumentumot, mely szerint a koronavírus 2019. december végén bukkant fel. Más források szerint már novemberben jelentették az első megbetegedéseket... Nekünk akkor még fogalmunk sem volt, mi vár ránk, akkor még szürkebarátot ittak a fürge barátok.

     A tegnapi Weltben jelent meg egy érdekes kultúrhistóriai visszatekintés Amikor Kafka megkapta a spanyolnáthát címmel. (Túl nagy kívánság lenne, hogy Kaffka Margitról is írjanak, aki belehalt ebbe!) A cikk egy sorozat része. Sok szerző ír a legnagyobb írók, költők életének izgalmas fordulatairól. Lehetett itt olvasni arról, hogyan kerül Hölderlin a pszichiátriára, vagy miért látogatta meg Erika Mann Göringet a börtönben. Csupa olyasmi, ami talán kevésbé fontos, hiszen nem fogjuk másképpen olvasni A varázshegyet vagy A kastélyt, de az ember ráébred arra, mennyire különös, kiszámíthatatlan, olykor megrázó dolog történik a világban. (Bár a Varázshegy szanatóriumát felfoghatjuk úgy is, mint egy óriási vesztegzárat, melyet a háború old fel.)

     1918 októberében vagyunk. Kafka még a Habsburg-monarchia alattvalójaként kapja meg a spanyolnáthát, írja Marc Reichwein. A spanyolnátha Európában 2 millió ember halálát okozta, világszerte 50 millióra tehető a halottak száma. A járvány az USA-ból indult el. A 1917/18 telén mutálódó vírus először azok között a katonák között terjedt el, akik Kansasban rossz körülmények között készülődtek európai bevetésükre. A betegeknek légzési nehézségeik támadtak, jóllehet immunrendszerük hevesen védekezett. Majd tüdőgyulladás gyengítette le végzetesen a szervezetet. Szegények, sokan közülük még azelőtt elpusztultak, mielőtt hősi halált haltak volna. Mindenesetre magukkal vitték a vírust az óceánon át az európai hadszinterekre.

     Visszatérve Kafkára. Hosszú utat tett meg a vírus, míg Prágába érkezett, s megbetegítette a tüdőbajban szenvedő írót. Kafkánál 1917-ben diagnosztizálták a tuberkulózist. Feltehetően a Munkás-balesetbiztosító Intézetben fertőződött meg, ahol gyakran érintkezett olyan ügyfelekkel, akik rossz körülmények között éltek, s bizony köhögtek a hivatalban.

     Miközben Kafkát 40 fokos lázzal - elkülönítve - otthon ápolták,  odakint is válságosre fordult a helyzet: a monarchia utolsó perceit élte. A csehek forrongtak, saját államot akartak. S miután Kafka lassan talpra állt, egy másik államban, Csehszlovákiában találta magát. S hogy mindez nem lázálom, hanem valóság, bizonyítja, hogy a Ferenc József pályaudvart átnevezték Wilson pályaudvarnak, a biztosítóban a cseh lett a hivatalos nyelv, s új igazolványában ez a név állt: František Kafka. A tüdőbaj 1924-ben vitte el, s ehhez a spanyolnátha vírusa is hozzátett valamit.